





Egy hét gondtalan gyermekkor
Július 8-tól 14-ig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Váci Csoportja kárpátaljai fiatalokat látott vendégül a városunkban. Vendégeink a nagyszőlősi 3. sz. Perényi Zsigmond Középiskola 28 diákja, valamint 4 pedagógus kísérőjük volt. Célunk az volt, hogy legalább egy hétre visszaadjuk a gondtalan és örömteli gyermekkort azoknak a fiataloknak, akiknek élete immár harmadik éve a háború árnyékában, állandó félelem és feszültség kíséretében zajlik.
A tábor megvalósulása az adományozók nagylelkű támogatása nélkül elképzelhetetlen lett volna. Hálás szívvel köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ezek a gyerekek biztonságban, szeretetteljes környezetben, önfeledt programokon vehessenek részt, és újra átélhessék a gondtalan gyermekkor élményét.
A hét programjai
Július 8-án autóbusszal mentünk vendégeinkért, akik a Tiszabecsi határátkelőhely közelében vártak ránk. Onnan hoztuk őket Vácra, ahol a Cházár András Többcélú Intézmény kollégiumában kaptak szállást. A Piarista Gimnázium ebédlőjében elfogyasztott vacsora után az Irgalmasrendi Kórház kápolnájába mentünk, ahol közösen szentmisén vettünk részt. A misét, melyen a Jóisten áldását kértük a hétre, Hirling Attila atya, csoportunk lelki vezetője mutatta be. A szentmisét ismerkedős, kötetlen beszélgetés követte.
Július 9-én reggeli után városnézésre indultunk, Cservenák Péter, a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete elnökének vezetésével. Megcsodáltuk a felújított Székesegyházat, a Konstantin tér épületeit, a Piarista Templom velencei tükörből készült szentségházát és a Fehérek Templomát. A szeles idő ellenére mindenki örömmel tért be a Főtéri Cukrászdába egy fagyira. Ezután megnéztük a Bécsi Kaput, a Diadalívet, majd a Memento Mori Kiállítást.
Ebéd után a Felsőgödi Dunakaland Kalandparkban próbálhatták ki a gyerekek a kötélpályát és a csapatépítő ügyességi játékokat.
Július 10-én Budapestre utaztunk. Elsőként az Országházat látogattuk meg, majd közös pizzázás után felültünk az Óriáskerékre, hogy a magasból is megcsodáljuk a várost. Innen a Millenniumi Földalattival jutottunk az Állatkertbe, ahol Huszár György, a Természetvédelmi Osztály vezetője tartott számunkra érdekes, élményekkel teli vezetést. Megtudtuk például, miért rózsaszín a flamingók tolla és hogy a lajhár bizony meglepően gyors is tud lenni. A délután során a gyerekek nagy örömmel nézték a fókashow-t, simogattak állatokat, és megcsodálták a szibériai tigrist.
Július 11-én Szobra utaztunk a Bogányi Piano Manufaktúrába, ahol maga Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész mutatta be a különleges hangszer gyártását és megszólaltatta a zongorát, amelyet a gyerekek is kipróbálhattak. Délután kézműves foglalkozás és művészetterápia várta a táborozókat, este pedig táncház Szerző László és a Porta Banda közreműködésével.
Július 12-én egész napos kirándulást tettünk Visegrádra: panorámabuszozás, kézműves mesterségek kipróbálása, gulyásleves és palacsinta ebéd, majd részvétel a Palotajátékokon és látogatás a Salamon-toronyban. A nap végén közösen megnéztük a „MEMENTO MORI – a Váci legenda” című filmet.
Július 13-án hálaadó szentmisén vettünk részt a Barátok Templomában, majd meglátogattuk a Püspöki Palotát. Délután vidám sportvetélkedő következett, amelynek minden résztvevője értékes sportfelszerelést nyert iskolája számára. Este megható záróbeszélgetésre került sor: a gyerekek elmondták, mit visznek haza ebből a hétből, mi okozott nekik örömet. Vendégeink dallal és tánccal köszönték meg a hetet.
Július 14-én reggel a gyerekek énekszóval indultak haza. A határnál szülők, főként édesanyák várták őket, és sokan már most jelezték: jövőre is szívesen jönnének.
Köszönjük, hogy együtt adhattunk egy hét békét, örömet és gondtalan gyermekkort ezeknek a fiataloknak!
A Ti nagylelkű támogatásotok tette lehetővé, hogy ezek a gyerekek megtapasztalják: a bajban nincsenek egyedül, mert összetartozunk.
További képek és videók ITT
Egy hét béke, egy hét nevetés, egy hét, ami olyan, amilyen minden hétnek lennie kellene. Egy hetes nyári tábort szervezünk kárpátaljai gyerekeknek, akik mindennapjait a béke és a nevetés helyett az aggódás, a félelem és a gyász járja át. Kérjük, támogasd Te is adományoddal, hogy a nyáron legalább egy hétre olyan életet élhessenek, mint az átlagos gyerekek, akik az óvóhely helyett a standra mennek, akik a légiriadó helyett egy koncertet hallgatnak, és akiknek a villanyt pótló gyertya helyett fagyi van a kezükben. Adományoddal Te is hozzájárulhatsz, hogy a gyerekek megérezhessék: nincsenek egyedül a bajban!
Részletes leírás
Szeretnénk néhány nap erejéig békét, mosolyt, örömet, szeretetet és önfeledt kikapcsolódást ajándékozni a háború sújtotta országban élő kárpátaljai fiataloknak, hogy hitet és erőt kapjanak az életük folytatásához. A Máltai Szeretetszolgálat Váci Csoportja 2025 nyarán egyhetes tábort szervez nagyszőlősi gyermekek számára.
A Kárpátalján élő magyar gyermekek, fiatalok sok mindenben hasonlítanak a Magyarországon élő kortársaikhoz. Az alsó tagozatosok, szeretnek beszélgetni, rácsodálkoznak a világra, elevenek és lelkesek. A tinédzserek kamaszodnak, néha lázadnak, de csak azt szeretnék megtudni, hogy valójában kik is ők és mi lesz a feladatuk a „Nagybetűs Életben”. A fiúk nagy része él-hal a fociért és érdeklődik a dróntechnika iránt. A lányok közt vannak mosolygósok és komolyabbak, csendesebbek és cserfesek, viszont a legtöbben szívesen segítenek a takarításban, szeretik a virágokat, tudnak önfeledten táncolni, és szívesen próbálnak ki egy-egy jó sütireceptet. Mintha csak a bennünket körülvevő kamaszokról lenne szó...
A Kárpátalján élő magyar gyermekek sorsa azonban mégsem ugyanolyan, mint a mi gyermekeinké. Ezek a fiatalok ugyanis több mint három éve egy szörnyű háború árnyékában élnek. Többen közülük már évek óta nem találkoztak az édesapjukkal, vagy idősebb fiútestvérükkel, aki a háború kezdete óta a fronton szolgál. Egyre több kárpátaljai gyermek veszíti el a háborúban édesapját, nagyapját, vagy más családtagját. Sok család kényszerül arra, hogy szétszakadva élje a mindennapjait. A Kárpátalján élő fiatalok mindennapjainak már évek óta része az, hogy iskolájukkal az utcán sorfalat állnak fronton elesett katonák temetési meneténél. Gyakoriak a légiriadók, melyek miatt a tanórákat és foglalkozásokat az óvóhelyeken tartják meg, ahol napi több órát is el kell tölteniük a gyerekeknek, sokszor sötétben és fűtés nélkül. A térségben naponta előfordulnak több órás áramszünetek, ami miatt az iskolások gyakran gyertyafénynél írják leckéjüket. Az árak folyamatosan emelkednek, ami sok családnak megélhetési gondot okoz. Az emberek igyekeznek túlélni. A gyermekek időnként megpróbálnak játszani, mosolyogni, egyszerűen gyermekek lenni. De a mindennapjaikat, sajnos, könyörtelenül beárnyékolja a feszültség, a félelem, a gyász, a bizonytalanság érzése.
Csoportunk felvette a kapcsolatot a Perényi Zsigmond Középiskolával, hogy szolidaritást vállaljunk velük. Nyibilevics Mónika igazgatónő egyik levelében így ír ezekről:
„A szétszakadt családok, légiriadók és áramkimaradások közepette nevelkedő gyermekeink számára az iskola jelenti a második otthont, ahol megértik, meghallgatják őket, ahol van időnk rájuk. Ahol, amennyire lehet, megpróbálunk olyan körülményt teremteni, ahol pozitív, biztonságos és nem szorongással, félelemmel teli gyerekkort élhetnek meg. Ma már nem rezzenek meg a légiriadó hangjára, tanáraink segítségével szervezetten vonulnak le óvóhelyeinkre, és türelmesen várják meg a néha egy-két órás légiriadó végét. Sőt az elmúlt két hétben lévő 4 bombariasztást is ügyesen állták.”
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Váci Csoportja elhatározta, hogy 2025 nyarán vendégül lát egy osztálynyi gyermeket Kárpátaljáról. A vendéglátás és a tábor célja az, hogy néhány napra kiemeljük a nagyszőlősi gyerekeket az állandó bizonytalanság, félelem és gyász állapotából, hogy legalább egy rövid időre biztosítsuk számukra az önfeledt kikapcsolódást, az örömteli játék, az izgalmas felfedezések, a gondtalan vidámság élményét. Szeretnénk a kárpátaljai fiatalokkal együtt megélni az összetartozás érzését, megerősíteni bennük a meggyőződést abban, hogy érdemes hinni, bízni, remélni és segíteni. Szép és tartalmas napokat, sok nevetést, gyógyító kikapcsolódást szeretnénk nekik ajándékozni.
A táborozók elszállásolása Vácon a Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény kollégiumában lesz, az étkezést a Váci Piarista Gimnázium konyhája biztosítja. Programok között szerepel Vác város nevezetességeinek megtekintése, vezetett látogatás az Országházban, kirándulás a Budapesti Állatkertbe, séta a Budai Várban, óriáskerekezés, izgalmakkal teli kalandparkozás, elvegyülés a Visegrádi Palotajátékok forgatagában, betekintés a kovácsolás, a pénzverés és a papírmerítés mesterségében, táncház, művészetterápia, kézműves foglakozások.
A tábor megszervezéséhez és lebonyolításához 4 millió forint szükséges. Ehhez kérjük és szeretettel várjuk cégek, vállalkozások, illetve magánszemélyek nagylelkű támogatását! Mindenkit arra hívunk, hogy adományával segítsen egy felejthetetlen és feltöltődéssel szolgáló tábort szervezni a kárpátaljai gyerekeknek.
Adományoddal Te is hozzájárulhatsz, hogy a fiatalok megérezzék és életre szóló bizonyosságot kapjanak arról: nincsenek egyedül, mert összetartozunk!
Követeink
Bognár László
Célösszeg: 400 000 Ft | Összegyűlt: 5 000 Ft | Határidő: 2025.04.20.Nagyon szép és fontos kezdeményezésnek tartom, hogy a kárpátaljai gyerekek Magyarországon táborozhassanak és felhőtlenül tölthessenek el egy hetet, távol a gondoktól, háborútól, megélhetési válságtól, hogy feltöltődve mehessenek haza. Példaértékű az is, hogy ezt a feladatot a Máltai Szeretetszolgálat Váci Önkéntes Csoportja teljesen önzetlenül vállalta magára. Kérem, hogy aki tudja, támogassa a cél megvalósulását.
Tovább a követ oldaláraGyűjtés megosztása
Szabó-Pál Eszter és Tibor
Célösszeg: 400 000 Ft | Összegyűlt: 400 000 Ft | Határidő: nincsImmár három éve háború dúl Ukrajnában. Az ettől függetlenül is nehéz sorsú és gyakran nélkülöző kárpátaljai gyerekeknek szeretnénk egy hét felhőtlen kikapcsolódást biztosítani városunkban, Vácon. Kérünk, segíts Te is.
Tovább a követ oldaláraGyűjtés megosztása