Az elfogadás tábora

_____

"Kiskorom óta izom és idegsorvadással élek. Ez nagyban megnehezíti az életemet, kerekesszékkel közlekedem, de ennek ellenére megpróbálok teljes életet élni. Minden nap eljárok dolgozni.

A szüleim halála óta a nagymamámmal élek. Nagyon jól kiegészítjük egymást. Amit én nem tudok megcsinálni, azt ő, amit ő nem tud megtenni, azt én csinálom meg, és amire egyikünk sem képes, ahhoz segítséget keresünk.

Az ember számára beszűkül az élettér. Én csak a munkahelyem, a konditerem és az otthonom között mozgok a mopedemmel. Nem tudok ezentúl kimozdulni, pedig ugyanúgy lenne igényem kultúrára, szórakozásra és emberi kapcsolatok építésére.

De én nem vagyok hajlandó elkeseredett és megtört életet élni. Engem csak a fizikai korlátaim fognak vissza, és ebben nagy segítséget jelent a Máltai Szeretetszolgálat, akik megfognak és elvisznek az emberek közé. Minden évben megrendezik a mozgássérült fiatalok táborát. 2013-ban mentem először, és azóta minden évben visszajárok, mert egy akkora élményt ad, amit azelőtt nem is tapasztaltam soha.

Egy ép ember talán bele sem gondol abba, hogy nekünk mekkora kaland ez. Bulit átélni, táncolni, a Balatonban megmártózni, barátságokat köthetünk, találkozhatunk határon túli testvéreinkkel. De azokra is gondolnunk kell, akik egy olyan súlyosan sérült fiatalt gondoznak, akit a nap 24 órájában felügyelni kell. Az őket segítő szülők, család is fellélegeznek erre a hétre, hiszen ők is kikapcsolódhatnak.

Az önkéntesek a lelküket kiadják értünk, segítenek nekünk és átépítik a helyszínt a jöttünk előtt. Az embernek esélye sem volna bejutni a Balatonba, ha nem volnának ezek a műszaki és egyébként emberi segítségek.

De nem is annyira a fizikai akadályaink omlanak le, mint inkább a lelkiek. Vicces szó az, hogy mozgáskorlátozott, mert igazából sokkal kevésbé a mozgásunk korlátozódik be, mint az ilyen szempontból megélt emberi kapcsolataink.

Az épek korlátozódnak be, és nem tudnak hozzánk szólni. Az ember nem korlátozott, hanem csak sérült. Egy kicsit, mint egy porcelánpányér széle. Így egy kicsit meg van sérülve, de attól még egészek vagyunk.

Azt hiszem, hogy mindannyiunk nevében mondhatom, hogy az év csak erről a hétről szól. Az tartja az emberben a lelket, hogy jövőre is találkozhatunk a barátainkkal. Minden évben egy mérföldkő azon az úton, ami a boldog és teljes élet felé vezet."

Csányi Imre