Négyszáz szakember és a témában érintett részvételével hatodik alkalommal rendezett konferenciát a szenvedélybeteg szülők Elfeledett Gyermekeiért a Máltai Szeretetszolgálat október 17-én. A találkozón szó esett többek között a gyermekkori traumák és a későbbi mentális problémák összefüggéseiről, a függőség „öröklődésének” megelőzéséről, a szenvedélybeteg szülő elgyászolásáról és a közösségi addiktológiáról – elsősorban azzal a következtetéssel, hogy „nincs egészség lelki egészség nélkül.”
Magyarországon becslések szerint csaknem négyszázezer gyermek életére hat közvetlenül a szenvedélybetegség problémája. E sérült családi közegben élő fiatalokat, illetve a már felnőtt érintetteket és a velük foglalkozó szakembereket segítik a Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának programjai, támogató csoportjai, kiadványai, online felületei – így az évente megrendezett Konferencia is a szenvedélybeteg szülők Elfeledett Gyermekeiért.
Csaknem négyszáz vendég részvételével tartották a hatodik EGy Konferenciát október 17-én a Hotel Bara nagytermében. Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy még az olyan megoldhatatlannak tűnő társadalmi problémát tekintve is, mint a szerhasználat, a legkisebb sikerért is megéri mindent megtenni. „Akkor kezdődhet el változás, ha valakinek van embere, van valaki, aki melléáll. A Máltai Szeretetszolgálat jelmondata a hit védelme és a szegények szolgálata – bár sokan azt gondolják, a munkánk inkább a mondat második felére irányul, én szeretném megköszönni azt is a munkatársaknak, hogy életben tartják a hitet, hogy érdemes segíteni.”
A Fogadó Pszichoszociális Szolgálatnak az elmúlt öt évben megjelent segítő kiadványait, a szenvedélybeteg szülők gyermekeit célzó segédanyagok, foglalkozástervek és játékok eszköztárát, az országszerte már többezer érintettet segítő AAP (Apa, anya, pia) csoportok működését ismertette Frankó András családterapeuta és Kormos Piroska szociálpedagógus, a Máltai Fogadó és az Apa, Anya, Pia program két vezetője. A függő szülők felnőtt gyermekeinek 2019 januárjában indított első segítő csoport óta már tizenkét tízalkamas csopotfolyamat zárult le, és a fővárosi központon túl vidéken – Egerben, Bonyhádon, Győrben és Kecskeméten – is tartanak csoportokat. Mindemellett egyéni konzultációval, pár- és családterápiával, tréningekkel, workshopokkal, akkreditált képzéssel segítik a diszfunkcionális családban élő felnőtt és kiskorú gyermekeket, illetve a szakembereket. Frankó András elmondta, lehet, hogy cseppnek tűnik a tengerben, de számukra nagy eredmény, hogy egyre többen nyíltan beszélnek a témáról. „Korábban elfeledett gyermekeknek neveztük a függő szülők gyerekeit, eljutottunk addig, hogy láthatatlan árvák lettek, és reméljük, láthatóvá válnak.” Előbbi kifejezés a konferencia, utóbbi a novelláskötet címe, melyek az elmúlt öt évben több ezer embert értek el és hívták fel a figyelmet különböző módokon a szenvedélybeteg szülők mellett felnővő gyerekek ügyére.